A NŐ MINDÖRÖKKÉ

Mai szemmel nézve, ki az igazi nő?

Aki harcos és mindenért kiáll? Vagy, aki szende, bár csábosan mosolyog a férfiakra? Vagy, aki éjt nappallá téve dolgozik a családjára? Aki felér egy hivatásos szakácsnővel? Aki engedelmes? Aki nézetei megvédése érdekében szembeszáll mindenkivel? Akinek azt mondják, hogy üljön le, és ő már le is feküdt Aki prűd, csak engedelmes a hitvesi ágyban? Aki miniszoknyában az országúton keresi meg a kenyerét, vagy inkább a luxusautóra valót? Aki a családban mindenkinek teljes szabadságot biztosít? Aki a család szolgája? Aki csak a saját érdekével törődik? Aki a férjével sosem vitatkozik? Stb.

Ki tudná ezt megmondani, mikor a férfinak kell, hogy megfeleljen?

Ki tudná ezt megmondani, mikor a férfi valamennyi típust szívesen kipróbálná. De csak titokban!

A nyilvánosság előtt úgynevezett „rendes” feleséggel mutatkozna, ami annyit jelent, hogy az asszony szerény, engedelmes, nem szólal meg, csak ha kérdezik, de előtte ránéz a férjére, mintegy a beleegyezését kérve. Véleménye megegyezik a férfiéval stb. De ide kell tenni, hogy itt is tisztelet a kivételnek. 

Mindezeket a női-férfi ideálokat, vágyakat, elképzeléseket ismerjük. Csakhogy az idő halad, a férfiaknak is bele kell nyugodni, hogy az emancipált nő „divatba” jött. Azért senki ne higgye, hogy ebbe a férfiak belenyugodtak. Ez bizony mese. Erről egyetlen nő ne álmodjon!  A férfi is képmutató, ha kell. Elhiteti a nővel, hogy minden rendben van, miközben hasonlítgatja más nőkhöz. Mindig ott bujkál benne a kisördög. Akkor féltékeny, amikor nem kellene, és akkor nem félti a nőt, mikor kellene. Akkor hagyja magára, amikor annak éppen a legnagyobb szüksége lenne rá. Vagy úgy rátelepszik, hogy saját tulajdonának tekinti stb.

Mindez azt jelenti, hogy mindkét fél tökéletlen. Igen. Mert most olyan korszakot élünk, amikor a férfiak jobban tudják érvényesíteni az akaratukat. Vajon miért? Ismert dolog, hogy kevesebben vannak, mint a nők, és ezt kihasználják. Ám oda se neki. Már szabályozni tudják a kromoszómák versenyfutását, és tuti, hogy nemsokára a férfiak lesznek többen. Vesztükre. Mert ha kevés nő jut egy bizonyos számú férfira, még nagyobb lesz a baj. Jobb lesz, ha ezt mindenki megjegyzi magának. Ám itt, nem erről szeretnénk beszélni.

A Nő, akiről szó lesz, fentiek közé sehova nem sorolható be. Egyik jelző, tulajdonság sem illik rá. A Nő, akit bemutatunk, többet élt egyedül, mint családban. Több időt töltött ágyban, mint egy prostituált, csak éppen betegség okán. Egy gyermeke lévén, az is korán kirepült a fészekből. A Nő, akiről szó lesz, magányos volt, és mégis sokan vették körül. Nos, ez a rejtélyes Nő, nem törődött a világ bajával, az elvárásokkal, a megfelelni akarásnak, mert kialakította a saját kis világát. Mivel évtizedekig nyomta az ágyat, volt ideje gondolkodni, hogy vajon mitől romlott el minden, mit rontott el az ember. Így utólag elmondhatjuk, hogy élete delén megoldotta a problémát.

Legalább is magára nézve.

Egy biztos. Gyógyszer és tartósítószerrel telenyomott ételeket nem fogyasztott. Ebbe bele tartozott a húsféleség is. Szerinte a növényi táplálék nyújt annyit a szervezetnek, amiből az fenn tudja magát tartani. A vélemények megoszlanak. Egy kemény fizikai munkát végző ember tuti, hogy nem értene vele egyet. A szalonna. Az igen! Legalább annak meg kellett lenni.  Bár sokan jártak hozzá életmódot tanulni, az étrendet -, amit előírt nekik -, kevesen tartották be. Ő tisztában volt ezzel, és nem adta fel a reményt, mert más oldalról közelítette meg az emberi élet megnyújtásának módját, az úgynevezett békés egymás mellett élést –, ahogy mondani szokták. A megfelelő erőnlétet, a tiszta gondolkodást. Szerinte az emberi élet 110-120 évre kalibrált. Egészségesen, aszalodás nélkül nem is lenne rossz. Hisz mindenki szeret élni, és tíz körömmel ragaszkodik az élethez. Akkor nézzük csak ki is ez a Nő, és mitől volt különleges?

Etka úgy hetven körül kezdte magát „Etka anyó”-nak szólíttatni. Persze addig sok minden történt. Kb. negyven évesen tudott felkelni betegágyából, és beleszeretett a jógába. De hamar rájött, hogy nem mindenki tudja a nyaka köré tekerni a lábát, mert a mai ember már negyven éves korára szinte nyomorékra dolgozta magát. Mindenesetre „hol itt fáj, hol ott fáj” panasszal volt teli. Etka ezt nem nagyon bírta hallgatni, és intenzív egészségmegőrző klubot nyitott a saját – régen IKV-nak, vagy tanácsinak nevezett – méretes lakásában. Sokszor 20-25 ember is próbálgatta a bemutatott gyakorlatokat, és hallgatta Etka tanácsait, intelmeit. Minden nap más csoportot vezetett, majd ismertté vált országon belül és kívül. Olyan időben kezdte az egészségmegőrző programját, amikor még újdonság volt. Ma már boldog, boldogtalan ezt míveli, és a köréjük csoportosuló emberek idvezítőnek tekintik őket. Na, igen. Mindaddig, míg az iskolákban a gyerekeknek nem fogják tanítani az egészséges életmódot, addig ezen megváltónak hitt társaságok jól megélnek. Persze nem lenne szabad elfelejteni, hogy az agyon emlegetett „régi öregek” mindezeket a dolgokat tudták, a munkát jól bírták, és sok gyereket hoztak a világra. Most arról ne beszéljünk, hogy a terhesség elleni védekezés is egészen másképpen működött, mint manapság, vagy nem működött. Azt egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy ha mégis, akkor nem olyan rossz következményekkel, mint napjainkban. Egészségesebbnek, és biztosabbnak is bizonyult. A baj, hogy szájhagyomány útján terjedt a technikája. Ez a kis eszmefuttatás nem a statisztikáról, a demográfiáról szól, hanem egy furcsa nő életszemléletéről és kitartásáról. Ám, mint mindenütt, itt is van legalább egy „de”. Viszont efölött is szemet hunyunk. Hogy mire gondolunk? Például azon egyszerű tényre, hogy Etka nem fizikai munkából tartotta fenn magát. Talán egész életében nem kényszerült rá. Mivel az ember életét meghatározó körülményekkel majdnem minden megjelenő írásban találkozunk, ezért említettük meg itt is. Etka kitartóan építette csapatát, rettentően élvezte, hogy sokan veszik körül, és isszák szavait. Mint fentebb említésre került, később elhagyta a jógát, mást talált ki, hogy megőrizze tanítványait, követőit. Érdekes módon nem tartotta magát vallásosnak, és állította, hogy nem Isten fog velünk csodát tenni, hanem saját magunk. Mondanivalóját csapnivaló helyesírással versbe foglalta, amit kívülről fújt. Mivel a női nemhez tartozott, így egyértelműen hiúnak is mondhatta magát. Már nem elégedett meg azzal, hogy naponta oktatta híveit. Arra törekedett, hogy minél szélesebb körben megismerjék. Így egy füzetszerű kis könyvecskének a méltatására az akkori média hatalmasságot kérte fel, aki egy tv-szereplés alkalmával Etkát meglehetős szabadkozással vezette fel. Mert Etka eljutott a nyilvános adásig –, ami akkor nagy dolognak számított –, és az elismert tv guru nem tudott vele mit kezdeni. Ma már ez nem probléma, mert ennél kisebb és érdektelenebb események is helyet kapnak, csak minél kirívóbb és megbotránkoztatóbb legyen. A tv-guru azzal kezdte mondókáját, hogy „..fogalmam sincs, hogy miért nekem kellett előszót írnom a könyvéhez, hisz én ebben nem vagyok járatos…”

Hát, be kellett volna járatni magát, nem lecövekelni egy menüpontnál. A mai riporterek mindent megcsinálnak, ami nem tartozna a munkakörükbe, és még élvezik is. Sokoldalúak. Változik a világ és meglehetősen gyorsan. A tv-szereplés alkalmával majdnem úgy nézett ki, hogy Etka átvette a tv guru szerepét. Egyfolytában járt a szája, és az aprócska nő, magas, vékony kis fejhangján túlsivította a tv sztárt.  Mikor az, végre meglepetésében magához tért, és szóhoz jutott volna ­­−, mert végülis ő volt otthon, és az ő szavába soha senki nem mert belevágni −, akkor Etka bemutatta a tudományát. Már a megjelenése is mosolyt varázsolt minden néző orcájára.

Sokan nem tudták elképzelni, hogy a mélynövésű kimondottan hóanyó hajú – melyet, mintegy szénaboglyát a fején hordott – vajon mivel rukkol elő? Szemei és szemöldöke, ceruza vastagságún feketére meszelve, furcsa kis bohóc arcot kölcsönzött neki. Messziről még elment volna, de a huncut operatőrök totál közel hozták. Mind a száz ránc látszott erősen pirosra festett – egyébként halovány − orcáján. A néző szinte úgy érezte, hogy a hatalmas kazal a fején, kibillenti labilisnak tűnő egyensúlyából. De már az alakja –, ami egy 35 éves kisportolt alakkal vetekedett − meglepetést okozott mindenkinek.

Égszínkék, elasztikus, fényes tornadressze egy cseppet sem illett hozzá, de bizonyára neki az volt a fontos, hogy minél kirívóbb legyen. Szinte irritálta a nézőt.  Etka, one zsinór −, a maga 70 év körüli életkora ellenére – pillanatok alatt szétdobta a lábát, és olyan spárgát produkált, hogy egy balett művésznek is dicséretére vált volna. Aztán a két ülőgumóján támaszkodva kimerevítette lábait, nyújtva a homlokához emelte, majd megcsókolta. Közben huncutul kinevetett a kamera felé. Persze ez a tv előtt ülőknek szólt. Majd spárga pózban, hol az egyik, hol a másik lábára hajlott, mintha a gerince gumiból lett volna. Aztán terpeszállásban, behajlított térddel lehajolt, és szénaboglya fejével kinézett két lába között a tepsi-popsi alatt. Közben a nézőkre kis híján ráhozta a frászt a fejen állásával. Tiszta cirkuszi mutatványt produkált a maga 70 körüli évével. A tv-guru csodálkozó arcot vágott, és mielőtt megszólalt volna, Etka cigánykereket hányva hirtelen előtte termett. Erre a sztár, csak közhelyeket makogott. Erről a produkcióról sokáig beszéltek az emberek. A maga nemében semmivel nem törődő, hamar felejtő közönség Etkát megismerte, és érdekes módon emlékezett is rá. Egy ideig. Etka ezzel a tv szerepléssel -, mint jó üzleti érzékkel -, megteremtette az imázsát. Még többen igyekeztek a közelébe jutni, és ő úszott a dicsőségben. Boldog volt. Olyan reklámot kapott, amiről nem is álmodott. Vagy ki tudja.
Húga is követte életmódját, és később nyolcvan évesen a színpadon hirtelen ledobott ruhája elővillantotta elképesztően feszes, és kifogástalan alakját. Az talán magától értetődik, hogy rivalizáltak, ami sok vitát váltott ki belőlük. Nem is titkolták. Bár mindig kibékültek, de nyilván elsősorban a dobogós helyezés okozhatott nézeteltérést. Etka fáradhatatlanul oktatta a csoportokat, és nevelte utódait, követőit. Aztán megint valami újra vágyott, mert mintha lankadni kezdett volna az iránta való csodálat.

Hát… semmi sem tart örökké. A dicsőség meg főleg nem. De Etka nem esett kétségbe. Autózni kezdett, mire a többi autós úgy imádkozott, hogy; „…Istenem add, hogy el tudjam kerülni…”   Ez sikerült is az embereknek, bár Etka kocsiját már hetenként várták a megszokott szervizben.

Dehogy miként tudott jogosítványt szerezni, érvényesíteni, az rejtély.

Aztán akadt egy férfi ismerőse, aki meggyőzte Etkát, hogy hagyjon fel a közlekedők rémísztgetéseivel, majd ő mindenhová elviszi, ha igényli. Csak többet ne üljön volánhoz. Egy ideig el volt az úrvezetés gyakorlása nélkül, de vagy feltűnést akart kelteni, vagy sokallta az otthon töltött időt, mert láthatóan unatkozott. Egy biztos. Aktivitása révén valami hiányzott az életéből. Na, igen. Hiszen már kinevelte a csoportok vezetőit, és az új kliensek őket követték. Etka már nem is törte a tollát, hogy lakásába előadásokat szervezzen. A szabadban tartott bemutatókat a média bevonásával. Ezt könnyen elérte, mert tudott dolog volt, hogy egy nagyon kedves médiás hölgy sokáig nála lakott. Hogy ennek szólt-e a készségesség, vagy törleszteni akart, nem tudni. Mindenesetre mások – a figyelemre méltó alkotásaikkal − kezüket-lábukat törték, még sem kaptak nyilvánosságot. A későbbiekben a város vezetőjének kitüntetése sem volt egyértelmű, viszont a megfelelő közreműködés annál inkább.

Mivel a nagy lakás látogatói hirtelen megcsappantak, valami újat kellett kitalálnia. Bár állandóan hajtogatta, hogy az ő küldetése az emberek jó útra térítése.

Persze, ennek is meg lehetett az oka a később történt többszöri kifakadásakor, miszerint „…innen is mindent elvittek, ami mozgott…” Hát persze. Hisz ha egy vadidegen bekopogott hozzá, hogy nincs hol aludnia, akkor ő, fekhelyet biztosított neki. Nagy szíve volt. Vagy nem törődött már semmivel, csak, hogy a neve fennmaradjon. Nem ő volt az első, ak i halhatatlanságra tört. Őt is csak ez éltette. Végülis, megdolgozott érte…

Etka a szürke hétköznapokon szemüveg nélkül kapirgálta a répát, gyökeret, és sokszor homokosan, félig pucoltan főzte a zöldséglevesét. Régi tanítványai sokszor vittek neki vegás ételt, mert ha jól meggondoljuk Etka munkalehetőséget biztosított nekik az útmutatásával, és elismertségével. De nem nagyon érdekelte az étek sem. Egy dologra vette rá magát, miután már a felnőttek körében lanyhult az érdeklődés. Minden maradék erejével iskolákban akart teret hódítani. Sok ismerősét kérte arra, hogy szervezze meg az előadását. Úgy aposztrofálta nem nagy sikerrel, hogy: „…legyél a munkatársam…” Mivel Etka rájött, hogy a dicsőség múlandó, az ováció, a taps elhalkul, több füzetet nem volt türelme kiadni, régi fénye megkopott, hát megpróbált megújulni.

(A legutolsó füzetet 2008-ban kilencven évesen adta ki.) Minden év februárjában farsangot szervezett egy hatalmas kultúrteremben. Eleinte sokan voltak rá kíváncsiak, mert ez alapvető emberi tulajdonság. De egy alkalommal aztán −, mint minden − ez is megváltozott. Talán azt hitte, hogy tele lesz a hatalmas terem, de csak az udvarias és hálás tanítványai tisztelték meg, és akiket sikerült rábírni a megjelenésre. Bizony sokan visszafordultak, mikor megtudták, hogy jelentős összeg a belépti díj. Na, de Etka nem hagyta magát egyetlen alkalommal sem. Miután a fontos pozícióban lévő meghívott szereplőinek nem volt akkora sikere, a csoportos bemutatók langyos tapsot provokáltak, így kezébe vette az est irányítását és többször átöltözött. Minden ruhája földig érő, fidres-fodros-drótos rokokó utánzatnak bizonyult –, amitől ő láthatóan el volt ragadtatva −, és szó szerint megfejelte az udvarias morajlást. Talán álmélkodásnak, csodálatnak vette. Nem hallhatta a hátsó sorokban elhangzott meglehetős csípős megjegyzéseket. Ő produkálta, és ünnepeltette magát. Habos-babos ruhájában pillanatok alatt lement spárgába. Ott ücsörgött egy darabig, nevetgélt és beszélt, beszélt és beszélt. Persze nem nagyon lehetett érteni, mert a mikrofon megmakacsolta magát. Ő ezzel sem törődött. Fodros ruháját gondosan eligazgatta maga körül, elmondott egy pár saját versikéjét, és…. nem bírt felállni. Ehhez már segítség kellett. Na, de teher alatt nő a pálma, és új mutatvány következett. Etka fejre állt. Nem ment könnyen, és halálos csendben próbálkozott újra és újra. Egy nyolcvan éves ember, akárhogyan is szemléljük, mégis csak nyolcvan éves. A többszöri nekirugaszkodás hatására, többen próbáltak neki segíteni, de nem hagyta magát. Végül mégis sikerült, és az emberekben meghűlt a vér, hogy ott mindenki előtt fogja kitörni a nyakát. Többen elfordultak és méltatlankodtak, hogy mikor tér már észhez. Etka rettentően élvezte a helyzetet, és amit bemutatott. Aztán a farsangi összejövetelek is elmaradtak a csodálókkal együtt. Ekkor Etka újabb játékot talált ki, amivel felhívta magára a figyelmet. Mert úgy tartotta, hogy kortól függetlenül, egy nőre mindig figyelni kell. Görkorcsolyát kötött a lábára. A hatalmas ház hosszú körfolyosóján oda-vissza száguldozott. A lakók rémülten rohantak ki a robajra, és gondoltak, amit gondoltak. Etka élvezte a száguldást, miközben vékony magas hangján sikítozott, hogy "senki ne féljen." Aztán történt, ami történni szokott. Kiszaladtak alóla a kerekek.  Eltört egy pár bordája, a csuklója. Össze-vissza zúzta magát. Sok-sok hónapba telt, mire a helyén tudta alkatrészeit. Ahogy leszedték a gipszeket, amitől úgy nézett ki, mint egy múmia, újra belebújt az ördög. Majdnem egy évet vesztegetett el, éppen akkor, mikor „megtanult” görkorizni. Azonnal felcsatolta a gurulókat, és lakótársai nagy bánatára elindult a körfolyóson.  Most hamarabb hagyta cserben új játéka. Ismét eltörött egy-két használható testrésze, de volt ahol szilánkosra. Etka érzéketlenül tűrte a fájdalmat, csak azon kesergett, hogy orvosa végleg eltiltotta a száguldozástól. Persze a lakók Istenhez fohászkodtak… A gipszben töltött idő, az életét rabolta. Ekkor számítógépen megtanult levelezni. Küldte a leveleket minden felé, és csalogatta ismerőseit. Unatkozott. Semmi az égvilágon nem kötötte le, csak az ő tanainak ismertetése. Végül csak megjavult. A törések kisebb-nagyobb dudor formájában, általában meglátszottak, de neki nem számított. Etka kifogyott már minden használható ötletből, és nem akarta tudomásul venni, hogy kilencven évesen nemigen tud újat nyújtani az embereknek. Vagy nem voltak rá kíváncsiak. De valószínű, hogy az utóbbit érezhette, ami fájhatott a lelkének. Bár a tanítványai mindannyian úgy emlékeztek rá, hogy csodálatos nő volt, és fantasztikus bölcsességgel rendelkezett. Tény, hogy sok depresszióst is helyre billentett állandó lotyogásával, és betanult szövegével, amit kívülről fújt. Tehát a memóriája sem hagyta cserben. Roppant kedves, és bűbájos tudott lenni. Meghallgatta az embereket, és megértette. Nem vigasztalta, hanem elterelte, lekötötte a figyelmüket. Nem ismerte a magázódást. A polgármestert éppúgy letegezte, mint a kisgyereket. De nem is tűrte, hogy magázzák. Talán ez is hiúságból adódott, vagy bölcs életszemléletéből, ami intelligenciával párosult. Mindig azt mondta, hogy tegezhetsz, magázhatsz, ha nem tisztelsz, olyan mindegy. Még hozzátette, hogy mindegy ha azt mondod, hogy te hülye, vagy maga hülye. Van benne valami…

Tény, hogy különleges életszemléletével is mindenkiből csodálkozást és csodálatot váltott ki.

 Egy dolgot nem bírt elviselni, bár soha nem szólt érte. Inkább másra terelte a figyelmet.   

Nem engedte, hogy felülmúlják, hogy bárki is okosabbnak látszódjék mellette. Ilyenkor mintha szárnyakat kapott volna, elképesztő mutatványaival vezette le a nemtetszését.
A magas lakásban meglehetősen magas ajtó felső tokjára szerelt gyűrűre vetette magát, és kifogástalan gyertyát produkált. Nem remegett sem a keze, sem a lába. Csak lógott a feje, és szénaboglya haja, miközben egyfolytában nevetett. Mindig nevetett.
Az álmélkodás, a csodálkozás a lelki egyensúlyát is helyre billentette. Haragot soha nem mutatott, és talán nem is érzett. Soha nem mondta, hogy „most aztán igazán haragszom”.  Tréfásan évődött kihívójával. Bizonyára ez az „epe nélküli” viselkedése is vonzotta az embereket.

Azért, egy alkalommal a szabadban tartott foglalkozáson, az egyik kedvenc követőjével rendesen összeveszett. Mintha elszakadt volna a cérnája, kimondottan nekiesett. Sőt! Elzavarta. Ezen mindenki csodálkozott, bár nem volt miért, mert ez már az utolsó csepp lehetett a pohárban. Ugyanis a hölgy úgy döntött, hogy Etka nyomába lép, és ő viszi tovább a tanokat. De hol volt ő Etkához képest! Lehet, hogy egy kissé korán is kezdett neki, mert Etka kitört, hogy még nem haltam meg. Aztán ő meg is feledkezett az egész afférról, de a társa nem. Összepakolta a motyóját, és visszament oda, ahonnan jött. Külföldre.

Etkának utána hiányzott, mert addig együtt laktak. Ezután nem volt kivel vitatkozni. Még eljárt egy-egy ismerőse előadására, hogy továbbra is győzködje; legyen a munkatársa.

Mivel nagyon egyedül érezte magát, hát sétálgatott. Hiányzott neki az emberek csodálkozó tekintete, hiányzott az ováció. Nem akarta tudomásul venni, hogy megöregedett, és hogy ezzel együtt el is fárad.

Mint a cirkuszban a feleslegessé vált öreg bohóc, aki már nem volt elég rugalmas a cigánykerékhez. Csak ő nem kesergett. Soha nem kesergett.

Majd beengedett a lakásába egy tanítványát, hogy ott a szeme előtt bonyolódjon az oktatás. Ezen elszórakozott. Emberek vették körül. Csak az este lett számára egy dögunalom, mivel sem újságot nem olvasott, sem rádiót nem hallgatott, sem tv-t nem nézett.

Felvette rikítóan piros szabadidő ruháját, 2 hosszú sétabotot vett a kezébe, és elindult a városba.

Kóc haja libegett a szélben, az emberek leginkább erről ismerték fel. Persze a szemét soha nem felejtette el vastag fekete ceruzával kihúzni. Nő volt, még kilencvenen túl is.

Amikor elérte a kilencvennegyedik évét, már nem kívánkozott sehová. Sokat aludt, ami nála szokatlan dolognak tűnt. Akik ismerték, tudták, hogy megtette az első lépéseket a visszafordíthatatlanba, készül az örök elmúlásra.
Akadt, aki megkérdezte, hogy nem fél a haláltól? – Nem. Egy cseppet sem – volt a lakonikus válasz.

Bizonyára igazat mondott. Hiszen az életben azt csinálta, amit szeretett, tanította az embereket, dicsőséget szerzett magának, örömet másoknak. Hibája meg minden embernek van.

Egy napon szép csendesen átaludta magát a mennyországba. Nyilván most ott oktatja a gyakorlatlan angyalokat.

A temetésén a fél város megjelent, hogy végső búcsút vegyenek tőle. Sok külföldi.

És ennyi.
Mert ha meghal valaki, azzal lassan, de biztosan feledésbe is merül.

Kilencvenöt év, nem semmi az egykor szívbetegség okán több évtizedet ágyban töltött embernél. Talán az örök derű miatt ajándékozta meg Isten ilyen tiszta elmével, és szép hosszú élettel.